please Wait...


 
Veresegyház

Bacsák Noémi

 

Bacsák Noémi vagyok, Veresegyházon élek a családommal. 
Gyermekem születése előtt a vendéglátásban, idegenforgalomban tevékenykedtem, mely mellett sajnos kevés időt fordítottam a sportra, ami nagyon hiányzott hiszen már egészen fiatalon az életem részévé vált a mozgás szeretete, amit fontosnak tartok átadni a kisfiamnak is. RSG-vel kezdődött 6 évesen, majd fitness, show- tánc és még sok minden mást is kipróbáltam, de a tánc áll hozzám a legközelebb.p
A Maminbaba - Hordozós latin fitness-t először egy TV műsorban láttam, azonnal éreztem, hogy ki szeretném próbálni, sőt én is szeretnék anyukáknak ezzel a mozgásformával segítséget nyújtani. Így 2018 tavaszán elvégeztem a tréner képzést az akkor 2 éves, és addig a percig nem hordozott örökmozgó kisfiammal. Azóta mindketten imádjuk a hordozást, hatalmas szabadságot ad!
Az óráimon a táncra fektetek nagyobb hangsúlyt, de természetesen az erősítés sem maradhat el vérpezsdítő latin zenékre és a kedvelt mai slágerekre. 
Várlak szeretettel az órámra, melyre bejelentkezés szükséges, hogy a megfelelő számú hordozóeszközzel tudjak készülni!
+3620/312-0353
Az iPhone-omról küldve

 


Bacsák Noémi vagyok, Veresegyházon élek a családommal. 

Gyermekem születése előtt a vendéglátásban, idegenforgalomban tevékenykedtem, mely mellett sajnos kevés időt fordítottam a sportra, ami nagyon hiányzott hiszen már egészen fiatalon az életem részévé vált a mozgás szeretete, amit fontosnak tartok átadni a kisfiamnak is. RSG-vel kezdődött 6 évesen, majd fitness, show- tánc és még sok minden mást is kipróbáltam, de a tánc áll hozzám a legközelebb.

A Maminbaba - Hordozós latin fitness-t először egy TV műsorban láttam, azonnal éreztem, hogy ki szeretném próbálni, sőt én is szeretnék anyukáknak ezzel a mozgásformával segítséget nyújtani. Így 2018 tavaszán elvégeztem a tréner képzést az akkor 2 éves, és addig a percig nem hordozott örökmozgó kisfiammal. Azóta mindketten imádjuk a hordozást, hatalmas szabadságot ad!

Az óráimon a táncra fektetek nagyobb hangsúlyt, de természetesen az erősítés sem maradhat el vérpezsdítő latin zenékre és a kedvelt mai slágerekre. 

Várlak szeretettel az órámra, melyre bejelentkezés szükséges, hogy a megfelelő számú hordozóeszközzel tudjak készülni!

+3620/312-0353


Veresegyház,
Ond Vezér u. 9.

Tel.: 28-631-630
Mobil: 20-9848-931

E-mail: info@splashfitness.hu

Fitness edzések

Copyright © Splash Fitness - minden jog fenntartva! Design & fejlesztő: Arteries Stúdió